Az LMP – Magyarország Zöld Pártja felszólítja a kormányt ígéretének betartására, miszerint a korábban telepített napelemeknél nem szünteti meg az éves szaldó elszámolás lehetőségét.

Egyben elvárja a kormánytól, hogy az új elszámolási rendszer részleteinek kidolgozásába haladéktalanul vonja be az érintett szakmai szervezeteket.Lantos Csaba energiaügyi miniszter megerősítette, amit már hónapok óta lebegtetett: e szerint januártól a korábban telepített lakossági napelemeknél is megszűnik az éves szaldó elszámolás lehetősége, ezeket is átteszik havi elszámolásba.A kormány lépése mérhetetlenül etikátlan azokkal szemben, akik tudatosan a korábban megadott határidő előtt telepítettek napelemet, hogy a kedvezőbb éves elszámolásba essenek. A Magyar Napelem Napkollektor Szövetség szerint ezzel a módosítással egyenesen ellehetetlenül a beruházások megtérülése. Lantos Csaba megtéveszti a közvéleményt, mikor európai uniós kötelezettségre mutogat, hiszen a korábban telepített rendszerek esetén erre semmilyen uniós rendelkezés nem kényszeríti.Az LMP elfogadhatatlannak tartja azt is, hogy az új elszámolási rendszer kidolgozásába nem vonták be a szakmai szervezeteket, szakértőket, ezért felszólítja a minisztert, hogy még az új szabályozás benyújtása előtt induljon meg a széles körű szakmai és társadalmi egyeztetés a szaldó elszámolás részleteinek kidolgozásáról.Dr. Schmuck Erzsébet,

Do you see content on this website that you believe doesn’t belong here?
Check out our disclaimer.